4.rész / Eligazítás a munkahelyen

Vasárnapra már az unatkozás minden módját megtapasztaltam, és már tényleg nem tudtam, hogy mit kéne csinálni. Nővéremet azóta sem értem el telefonon, édesanyámat és édesapámat sem, kitudja, hol lehetnek, még talán az is megeshet, hogy az apai nagyszüleinknél vannak Malmö-ben, és így ki van kapcsolva a telefonuk, nem tudom. Szerencsére gyerekkori barátommal Pavlik-kal tudtam beszélni skype-on pénteken is és szombaton is. Megtudtam, hogy jelenleg ő is munkát keres az egyetem mellett, mert már nem sokáig tudják a szülei finanszírozni a tandíjat. Pavlik mindig is szegényesebb, de annál büszkébb családból származott, sosem fogadott volna el semmit senkitől, sem ő sem pedig bármelyik családtagja. Számomra ez a mai napig érthetetlen…

                                                                       **

Kicsit zűrzavaros volt a hétfői első napom a munkahelyen, mivel már reggel a buszon megállítottak, hogy nem jó a bérletem. Később kiderült, hogy az ellenőr tévedett, de az én szerencsémnek köszönhetően azért előtte még levágott egy kisebb színházi darabot rajtunk kívül körülbelül még harminc ember társaságában, borzalmasan örültem neki. Miután nagy nehezen átfurakodtam egy kisebb emberi lavinán magam a busz közepén, sikeres taktikámnak köszönhetően le tudtam szállni, borzalmas mennyire bunkók néha az emberek, hogy leszállni sem engedik a másikat, mert ha arrébb állna fél métert összedőlne a Stonehenge. A Cover Garden-nél is ha négyszer nem löktek majdnem fel, akkor egyszer sem. Szerencsére már a nyelviskolában nyugodt élet volt, és nem volt az a nyüzsgés, mint amúgy Londonban bárhol máshol, családias nyugodt volt a hangulat. Minthogyha otthon lettem volna édesapám szüleinél Malmö-ben, a svédekre vall ez a hatalmas nyugalom. Miközben fellépkedtem az irodához vezető lépcsőkön tátott szájjal néztem a gyönyörű régies, de kellőképpen felújította helységeket, ajtókat, lépcsőkorlátokat, ablakpárkányokat és a gyönyörű emléktárgyakat, amiket valószínűleg a tulajdonos hozott a Világ különböző helyeiről, mikor ott járt. Gyönyörű ez a hely, mikor beléptem valahogy megcsapott újra a nyelvek és az utazás iránti szeretetem. Pont amikor a fejemtől jobbra megláttam egy gyönyörű képet, egy kastély szerű épületről, ami egy vízparton áll, és elkezdtem csodálkozva nézni, hogy milyen gyönyörű, az igazgató pont akkor állt meg velem szemben mosolyogva, kezet nyújtva.

-          Jó napot! Látom, tetszik önnek az épület. – nyújtott kezet.

-          Jó napot, igen csodálatos ez a hely, rögtön rabul ejtett. Megkérdezhetném, hogy ez a kép – mutattam a falon függő kastélyszerű épületet ábrázoló képre – hol készült, és mit ábrázol?

-          A nászutunkon a férjemmel, mikor Budapesten jártunk, a Parlament látható rajta. – válaszolt mosolyogva.

-          Budapest? Sajnos nem tudom, hogy hol van.

-          Magyarország fővárosa.

-          Sajnos még így sem ismerős, de köszönöm majd utána nézek.

Bevezetett az irodájába, elintéztünk minden papírt, megkaptam a tankönyvet amiből tanítani fogok, a tantermem kulcsát, az órarendet, a csoportjaim papírjait, névsorokat, egy kis tanári határidőnaplót, és egy pár reklámterméket, ami be kell vallani kihagyhatatlan volt, tényleg minden vágyam volt egy reklámcukorka. Megnéztük a tantermem, egyeztettünk, hogy holnap délután kettőkor kezdődik az első órám egy kezdő 20-30 éves felnőttekből álló csoporttal. Izgulok, hogy milyen lesz tanítani egy egész csoportot, eddig csak 1-2 diákom volt és azért az teljesen más, furcsa lesz, főleg hogy itt tanmenet van, és számonkérés. És svédül is furcsa lesz újra beszélni, már nem is tudom mikor volt az, hogy apával svédül és nem oroszul beszélgettünk. Élvezni fogom minden esetre.

                                                                       **

Mikor hazaértem, egy finom vaníliás pudingot szerettem volna enni, de nem volt otthon. Lementem érte a szemben lévő boltba, de ott meg úgy gondoltam inkább főzök magamnak és megeszem melegen, mikor majd úgyis várnom kell a skype előtt Pavlik-ra, borzalmasan sokat késik. Ötös csomagot vettem, amit később meg is köszöntem, mert egyet kapásból ott felejtettem a gázon és ehetetlenre főztem, a legjobb az edény takarítása volt, de szerencsére a második már sikerült, ami hozzám képest hatalmas teljesítmény, mert még egy vajas kenyeret is képes vagyok elrontani. Megfogtam a forró pudingomat, bekapcsoltam a konyhában a laptopom, bejelentkeztem skype-ra, ráírtam Pavlikra, hogy ha fent lesz, hívjon, majd gondolkoztam, hogy mit kéne csinálni, addig míg várok rá. Keresgéltem az interneten, de nem találtam semmi jót, majd hallottam a tvben egy reklámban, valami American Horror Story-ról aminek a bemutatója elég izgalmasan hangzott, és rákerestem, hát annyira belemerültem, hogy észre sem vettem hogy már a kilencedik részt is megnéztem, Peter már régen elaludt (észre sem vettem, hogy hazaért), hogy elfelejtettem megnézni, hogy hol van Magyarország és az sem tűnt fel, hogy Pavlik rengeteg üzenetet hagyott, és számtalanszor hívott. Írtam neki pár bocsánatkérő sort, amiben megmagyaráztam, hogy szerelembe estem ezzel a sorozattal, és nem vettem észre a körülöttem zajló fejleményeket. Még gyorsan elmentem fürödni, majd sietősen becammogtam a szobámba, különös, de nem voltam álmos. Rápillantottam az órámra, ami 4:39-et mutatott, semmi esélyem nem maradt, hogy teljesen kialudjam magam, de azért megpróbáltam álomba nyomni magam. Ahhoz képest, hogy azt hittem, hogy nem vagyok álmos pár pillanat kellett csak, hogy elaludjak.

2012. október 22. hétfő. London.

Első rész amihez "hozzászólok", képet csatolok, és ami rövidebb mint az eddigiek (ezer bocsánat érte...) Remélem tetszik mindenkinek, holnap vagy hétfőn megpróbálom hozni a következőt, addig is jó olvasását!♥